A vadász fagyos erdőben jár, lesi, keresi áldozatát.
Meglát egy szarvast, a szarvas gyönyörű agoncsos fejét lehajtja, talán élelmet keres, talán csak érzi, hogy közeleg a vég. A vadász eközben felveszi a megfelelő testhelyzetet, célra tartja nagy puskáját, majd meghúzza a ravaszt. Telitalálat! A szarvas elterül, ám szíve tovább ver.
A zajra megjelenik a többi állat, körülveszik a vadászt, ám ezek nem olyan állatok amiket ma láthatunk. Véres, sebes pofájú farkasok állnak, támadásra készen, izzó tekintettel nézik a vadászt, sóvárognak húsáért. A vadász kezd kétségbeesni, talán ez az utolsó nap, a fegyverre gondol de realitása megmarad, nincs elég lövedék. Ekkor érzi a fájdalmat a farkasok belemarnak a húsába, tépik, szaggatják. Kést ránt elő és odaszúr, szinte vakon, ahonnan érzi a fogakat. Sikerrel jár, zöld farkasvér ömlik a fehér hóra, a falkavezér esett a kés áldozatául, a többi farkas elszalad.
A vadász feláll, nézi sebeit, nem vészes. Odamegy a meglőtt szarvashoz, altatólövedék áll ki az állat hátából.
Neked legalább nem lett bajod! – gondolja.
Felrakja platós autójára, s elhajt.
Egy óriási épülethez érkezik, minden tele tágas ketrecekkel, melyekben gyönyörű állatok sorakoznak. A szarvast is várja már a párja. A vadász szépen behelyezi, s várja, hogy felébredjen, megitatja, megeteti, ahogy a többi állatot is.
Ti minden fájdalmat megértek, de nem tudom, meddig bírom még, testem tele van már rákkal. Tudjátok évekkel ezelőtt a robbanás szinte mindent elpusztított, azóta mutánsok születtek, ti vagytok a Föld jövője. – mondja állatainak, majd újabb útra indul, vissza a fagyos erdőbe.
Kép forrása: http://mozaik.bloglap.hu/kepgaleriak/allatok-telen/
Kommentek